Hógömb
Kedvet kaptam egy hógömb készítéséhez. Semmit nem kellett vennem, itthon mindent megtaláltam hozzá.
A befőttes üveg záró sapkájára ráragasztottam a méretre kivágott hungarocell (kör alakú) alapot.
VIGYÁZAT, csak valami tömítésekhez használt ragasztó jó rá, mert a pillanatragasztó szétmarja a hungarocellt. Utána rögtön a tetejére ragasztottam (szintén ezzel a ragasztóval) a vékony műanyag, átlátszó lapot, na és most erre a lapra már pillanatragasztóval ragasztottam oda a figurákat. Pár óráig hagytam állni, hogy a ragasztók megkössenek.
Ezután feltöltöttem az üveget vízzel (nem teljesen tele, mert amikor a figurás tetőt ráhelyezem, akkor a vízet egy kicsit megemeli és ha nagyon tele van, akkor kinyomja az üvegből). A vizet előtte jól felforraltam és hagytam kihűlni.
Beletettem a 6 kanál glicerint, tettem bele csillámport, jól összekevertem, majd a figurás tetőt ráhelyeztem az üvegre. Rácsavartam, fejjel lefelé állítottam és a tető széléhez nyomtam a ragasztóból, tömítésnek. Így még véletlenül sem jön ki a víz. Ezt is hagytam egy kicsit száradni.
Amikor készen lett, feldíszítettem a képen is látható módon. (Ezt mindenki a saját ízlésének megfelelően csinálhatja meg.)
Hógömb: